Sokat gondolkodtam azon, hogy mi is lehetne az első bejegyzésem, és úgy gondoltam, ha már Magyarországon élek, evidens, hogy az ukrán – orosz konfliktust előbb vagy utóbb érintenem kell. Mivel magát a konfliktust már rengeteg oldalon lehet követni (találtam olyan külföldi oldalt, ahol akár percről percre is), ezért úgy éreztem, inkább a világra, vagyis főképp Európára kifejtett hatásukat szeretném bemutatni. Rögtön az elején tisztáznám azt, hogy én nem vagyok se szövegíró, se politológus, se történész, de bizonyos dolgok kínoznak. Mivel nincs kivel ezeket a dolgokat megbeszélnem, ezért úgy gondoltam, a blogírás megfelelő lenne arra, hogy leírjam a gondolataimat.A gondolataim SZUBJEKTÍVEK, sokszor csak az én véleményemet tükrözik. Fontos azt is megjegyeznem, hogy a bírálataim, legyenek akár pozitívak, akár negatívak, mindig csak az adott tettre, és nem a kormányzásra vonatkoznak. Az írásom kicsit vázlatos lesz, inkább az információk átadására, mintsem az olvasmányosságra törekszem. Akkor kezdjünk is neki.

2014 februárjában kitör Ukrajnában a felkelés. Ezt a nyugat forradalomként, Oroszország puccsként értelmezi. Én a továbbiakban (nem helyesen) felkelésnek fogom hívni. Ezt nagyon fontos már az elején leszögezni, ugyanis ez az a történés, ami a későbbiekben sakktáblává változtatja Ukrajnát, ahol mindenki érdeke és mindenki haszna fontos lesz, Ukrajna népét kivéve.A felkelés után a híreket olvasva rögtön világossá vált számomra, hogy az elkövetkezendő időszakban a különböző államok külügyminiszterei és miniszterelnökei fogják felhasználni ezt a konfliktust arra, hogy véleményükkel elhelyezzék saját nemzetük kormányát azon a bizonyos sakktáblán. A továbbiakban, bár kormányok véleményéről lesz szó,én mégis országként fogok rájuk hivatkozni.

Kezdetben említsük meg Németországot, mert úgy tűnik mintha, még a média sem tudná eldönteni, hogy akkor ők most a szankciók ellen, vagy mellette vannak. Ez későbbiekben kiderül, hogy miért is van, de véleményem szerint már az elején kijelenthetjük azt, hogy az Oroszország elleni szankciók ellen vannak. Ennek annyi az oka, hogy a saját országuk gazdasági érdekeit tartják szem előtt. Ugyanis több mint hatezer német cég van Oroszországban, és több mint háromszázezer német munkahelye függ az orosz gazdaságtól. Az össznémet befektetés meghaladja a harminc milliárd eurót, és a német gáz jelentős része is Oroszországtól származik, nem beszélve arról, hogy a német export 3%-a megy Oroszországba. Ebből jól látszik, hogy Németország a fő szövetségese Oroszországnak az Európai Unión belül. Jogosan teheti fel az ember a kérdést, hogy hogy lehet az, hogy ha oroszbarát államokról beszélünk, nem sűrűn említi meg a mainstream média Németországot. Ennek egyszerű oka van. Németország tudja, hogy mi a „dolga”. Bár mindenhol elmondják, hogy a szankciók ellen vannak, és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy minél hamarabb vége legyen a gazdasági embargónak. De mindemellett betartják a szankciókat, minden találkozón a nyugati érdekek mellé állnak, és bár kihangsúlyozzák (ahogy láthattuk a budapesti sajtótájékoztatón is), hogy mekkora áldozatot hoznak, de mindezek mellett az Unió érdekeit képviselik. Személyes véleményem az, hogy a nyugati nagyhatalmak közül ők teszik ezt egyedül. Általában az európai nagyhatalmak, bár megszavazzák a szankciókat, igazán erősen mégsem „csapnak” oda Oroszországnak. Gondolok itt a franciákra, akik ugyan megszavaznak mindenféle embargót, de a hadihajókat ugyanúgy legyártják Oroszországnak. Vagy ha megnézzünk Angliát, aki szintén minden retorziót megszavaz, de közben mindent megtesz, hogy az orosz tőke ne áramoljon ki Angliából, mert az nem egy angliai pártot meggyengítene. Ezért azt már most kijelenthetjük, hogy az EU – ahogy semmilyen kérdésben- úgy ebben a kérdésben sem egységes. Soha nem vagyunk képesek követni egy egységes álláspontot, ugyanis mindenki a saját kormánya/országa érdekét figyeli.

Számomra a teljesen zavaros reagálást a lengyel kormány, pontosabban a lengyel külügyminiszter,Sikorski nyújtotta. Sikorski kijelentette, hogy elegük van a német külön utasságból, illetve hogy Lengyelországnak egyetlen egy stratégiai partnere van, és az az USA. Nem teljesen értem, hogy engedheti meg a lengyel kormány külügyminisztere, hogy ilyen kijelentést tegyen, ami nemcsak hogy nagyon ártalmas, de egyenesen nonszensz is. Ez azért is furcsa, mert egy lehallgatott beszélgetésből kiderül, hogy Sikorski magánvéleménye az, hogy az USA-val való szövetkezés nemhogy nem szükséges, de még káros is. Azt hiszem, ezek után senki nem csodálkozik azon, hogy leváltották. De ami végleg kiverte nálam a biztosítékot, és amit tényleg nem tudtam hova tenni, az az a nyilatkozat, amit egy interjúban vallott. Azt mondta ugyanis, hogy négy évvel ezelőtt felhívta őt Putyin, és azt tanácsolta neki, hogy szállják meg és osszák fel Ukrajnát. Ez egy igen erős kijelentés, főleg, hogy az egész kitaláció. Ezt most nem fejteném ki, de mindenkinek jól látható, hogy Putyin, ha akarja (illetve ahogy mondta is) két hét alatt Kijevben van. De neki, mint stratégiai partnernek, nem érdeke egy szétszakadt Ukrajna. Én élek a gyanúperrel, hogy Sikorski nyomásra mondta ezeket a dolgokat, legalábbis nehéz elhinnem, hogy egy művelt ember képes ekkora badarságokat összehordani. Persze könnyebb kimondatni egy külügyminiszterrel dolgokat, és utána egyszerűen leváltani. Egyértelmű volt, hogy Lengyelország ezt a konfliktust arra próbálja felhasználni, hogy USA-t, mint gazdasági és stratégiai partnert közelebb hozza magához. A lengyelek voltak azok, akik a szomszédos országok közül először mondták, hogy szívesen látják a NATO (tehát az USA) csapatait az országukban. A régi szovjet katonai felszerelésüket vas áron adták el Ukrajnának. Egyik oldalról meglepő számomra Lengyelország viselkedése, másik oldalról logikus. Logikus, mert a keleti részen vannak olyan területeik, ahol orosz többség van, kvázi, ha a krími népszavazás legitim, akkor ezt náluk is meg lehet csinálni. Másrészről viszont egyáltalán nem logikus, ugyanis ez a lengyel gazdaságnak hatalmas visszaesést jelent. Csak, hogy megértsük mire is gondolok, elég megnézni a lengyel zöldség-gyümölcs exportot, aminek 57 %-a megy Oroszországba (és ez már úgy is hihetetlenül nagy szám, hogy csupán a zöldség és gyümölcs exportjáról beszélünk). De nem csak Lengyelország jár ebben a cipőben, a görög narancs és az olasz tészta is haldoklik a szankciók miatt.

USA az egyetlen olyan ország (az említett országok közül) akinek a tervei között szerepelt az Oroszország elleni szankciók.Ők a közeljövőben szeretnék bejuttatni a pala gázt Európába, de ehhez az kell, hogy addig megmaradjanak a szankciók Oroszország ellen. Viszont nekik se jó, ha ez sokáig fent marad, ugyanis az erősítené a kínai gazdaságot, ami nem kedvezne az USA jelenlegi vezető szerepének. Ezt mutatja az is, hogy bár a mainstream médiában nagy az egyetértés Melcher és Obama között, ez nem feltétlenül van így. Ugyanis egy ENSZ közgyűlésen, az amerikai külügyminisztérium két vezetője azt tanácsolta a volt szocialista országok külügyminisztereinek, hogy fogjanak össze Németország ellen! Igen, ez nem elírás, Németország ellen. Ugyanis őszerintük Németország meg akarja szüntetni a szankciókat Oroszország ellen. Véleményem szerint jól gondolják. Gondolom, az eddig leírtakból kiderül melyik külügyminiszter bólintott rá egyből.

Az USA kijelentette, hogy három központi területre koncentrálnak, a Csendes óceánra (Kína), a Közel-Keletre (Szíria, IS) és Közép-Kelet Európára ( Ukrajna). Régóta tervezik, de most megvalósulni látszik, hogy ki akarják tolni az ütköző övezetet, és NATO bázisokat akarnak telepíteni Kelet-Európába. Látható az is, hogy az USA megtartotta jó szokását, miszerint úgy lépnek be idegen ország területeire, hogy fogalmuk sincs, ki lesz az emberük. Ez itt se történik másként. De azzal a tettel, hogy évekkel ezelőtt támogatták Koszovó létrejöttét, legitimálták a krími népszavazást és még ki tudja hányat. Ezt most nem fejteném ki, de aki kicsit is jártas a történelemben, vagy az idősebb generációhoz tartozik, tudja, mire gondolok. De azt hadd szögezzem le, hogy ezek a megállapodások és ezek a függetlenségi támogatások ugyan nagyon jól hangzanak, de be kell ismerni, hogy semmi értelmük nincsen. Elég csak azt a megállapodást megvizsgálni, amiben Ukrajna lemondott tömegpusztító fegyvereiről, cserébe az USA és Oroszország elismeri és védelmezi Ukrajna határait. Azt hiszem, ezt nem is kell folytatnom.

A bejegyzésem végére szerettem volna hagyni Magyarországot, ugyanis sajnos képtelenség magyar ember lévén úgy írnom Magyarországról, hogy az objektív nézeteimet ne befolyásolják az érzelmek. Ezért a cikkem vége kevésbé lesz izgalmas, próbálok csakis a tényekre hagyatkozni.

Magyarország, Szlovákiával együtt visszautasította a fentebb említett NATO bázisok települését. Ennek az az oka, hogy Oroszország a stratégiai partnerünk. Elsősorban a kőolaj és földgáz import miatt, nem beszélve Paksról, és az élelmiszer exportunkról. Ezek mellett mi is betartjuk a szankciókat, ami az országnak évi 4 és fél milliárd dollárjába kerül. Mindezek mellett mi szállítottuk a legtöbb gázt Ukrajnának nyugati nyomásra, amit végül keleti nyomásra leállítottunk, illetve nem hivatalosan mi is eladtuk a volt szovjet fegyverzetünket Ukrajnának. De fontos megjegyezni, hogy a nyugati hatalmak, de főleg az EU nem azt nézi elsősorban (ahogy már fent említettem Németországgal kapcsolatban), hogy mi zajlik a „színfalak” mögött, hanem, hogy mit kommunikálunk kifelé. És ezért van az, hogy hazánkat mostanában sokszor negatív példaként említik az orosz-ukrán konfliktus kapcsán.

Ezeket az eseményeket látva, azt kell mondanom, hogy csak azért nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy a hidegháború új szakasza kezdődött, mert véleményem szerint soha nem is ért véget. Csak a szereplők és a sakktáblák változnak, a konfliktusok és az érdekszférák sose. Ezért csak reménykedni tudunk abban, hogy a csütörtökön megkötött fegyverszünet kitart, de sajnos a politikai csatározás legalább olyan káros, még ha nem is olyan véres.